top of page

Vaskori örökség

A vaskor-Duna útvonal az egyik legsérülékenyebb, de impozánsan vonzó őskori régészeti maradványra, a vaskori tájakra vonatkozik, amelyeket monumentális építkezések jellemeznek, például erődített dombtetős települések, oppida, tumulus temetők, lapos sírkertek és a tér összetett rendezése nagyjából a Kr. e. 9. század és az I. század vége közötti korszakból (Hallstatt és La Tène periódus). Ezekben az időszakokban a regionális kulturális csoportok közötti hálózatokat és kapcsolatokat nagyban befolyásolta a Duna és mellékfolyói folyóhálózata. A vaskor egy olyan időszak, amelyet az ingóságok és az immateriális örökség kiemelkedő példája jellemez, és amelyet a Duna régió számos múzeuma mutat be, beleértve a legfontosabb regionális és nemzeti intézményeket is. Bemutatják e régiók sok közös kutatásának hosszú történetét, amelyet a 20. század második felében bekövetkezett fejlemények kissé csillapítottak. Mindezen ismeretforrások összekapcsolásával transznacionális hálózatunk támogatja, bemutatja és népszerűsíti ezt a régiót a tágabb európai kulturális jelenségek részeként.

Pic 8.tif

Kr. E. Az elmúlt évezred nagy részét (kb. Kr. E. 800 - 0) Közép-Európában vaskornak tekintik. A vaskor követi a kő-, a réz- és a bronzkorot, és jelentős technológiai és társadalmi változások időszaka volt, amely példátlan módon befolyásolta a tájakat is. Közép-Európa akkori lakói nagyon korlátozott számú írásos forrást hagytak, de életüket régészeti nyomok dokumentálják, monumentális dombvidékekkel és elsöprő temetkezési temetőkkel a legikonikusabb példák. Az akkori legfőbb technológiai változás a vas bevezetése volt. A vasérc széles körű rendelkezésre állása az olvasztási folyamat kihívásai ellenére új lehetőségeket kínált különösen a szerszámok és a fegyverek számára. A bronztermelés fenntartásához szükséges régiók közötti hálózatok megváltoztak, és regionális csoportok alakultak ki. Ezek a csoportok a vaskor folyamán új hálózatokat alakítottak ki, és hamarosan létrejött egy kulturális komplexum, amely Közép-Európa nagy részein átível: a Hallstatt-világ (Kr. E. kulturális kör. A korai vaskori kultúrák hordozójának tartott népek többségének neve nincs meg, bár az ókortól kevés forrás említi az illíreket, a trákokat, a szkítákat, amelyek a görögökkel együtt formálták a Duna régió múltját.

A késő vaskorra (Kr. E. 5. és 1. század vége) a La Tène kultúra uralkodóvá vált Közép-Európában. Hagyományosan kapcsolódik az úgynevezett kelta kulturális csoportokhoz, amelyek megnevezését „Κελτοι” néven görög történészek, vagy „Celtae” vagy „Galii” néven adták át a római történészek. A Kr. E. 4. században új társadalmi rend mutatható ki a sírdombok eltűnésével. Kr. E. 3. században az ókori szerzők a kelta csoportokról mesélnek nekünk, amelyek Görögországba jutottak. Delphit Kr.e. 279/278-ban kifosztották, és ezek a vándorlások során a La Tène kultúra elterjedt a Balkánon, az Alpok délkeleti részén és Kárpátalján. Kr. E. 1. század végére a Római Birodalom uralta a Duna régiót, és a „régi” vaskori erődített központokat elhagyták, és más (városi) települési formákkal helyettesítették.

A Hallstatt és a La Tène civilizáció kulcsfontosságú, innovatív szerepet játszott az Alpok előtti és a Duna középső régiójában a Kr. E. Első évezredben. Bár ezek a kultúrák egész Európától nyugatról keletre és délre terjedtek el, a Duna régióban sajátos helyi fejlődési fázisokkal és jellemzőkkel bírtak. Ezen a területen e kultúrák maradványai, valamint más helyi közösségekre gyakorolt hatása egyaránt érzékelhető mind a tájban, mind a régészeti együttesekben.

A múzeumokban őrzött ikonikus tárgyak mellett számos műemlék őrződött meg a mai tájak rétjein, legelőin és erdőin. Sok régióban ezt az örökséget képviselik a kora vaskori temetkezési halmok, amelyek néha képzetlen szem számára láthatatlanok maradnak, külön emlékekként vagy csoportosan. Az erődített dombtetőn fekvő települések, masszív, kőfelületű falakkal ellátott sáncokkal, amelyek a vaskorban az erődítmény általános formáját jelentik, még mindig bizonyítják a lakosok majdnem 3000 évvel ezelőtti eredményeit. Néhányukat a késő vaskorban is betelepítették. A Kr. E. 2. században a nagy települések új formái, úgynevezett „oppida” épültek fontos útvonalak mentén, amelyek első európai városoknak tekinthetők, miközben regionális központokként működtek, és többnyire kidolgozott erődítményrendszerekkel erősítették meg őket.

Az egyes lakóépületek és házak azonban, amelyek főként fából épültek, általában már nem láthatók a föld felett, és kizárólag régészeti kutatással fedezhetők fel, és értelmezésre és vizualizációra van szükségük ahhoz, hogy a nagyközönség érthető legyen. A fő vaskori csereútvonalakat szintén nehéz megérteni. Szükségessé váltak, miután a közösségek már nem csak helyi szereplők voltak, hanem az európai hálózat részei. Néhány útvonalat a római korban használtak, és sokuk a középkori és a korabeli úthálózat részét képezte.

bottom of page